Cím: Red Hill
Szerző: Jamie McGuire
Fülszöveg: Scarlet, Nathan és Miranda. Három idegen, mégis közös sors.
Scarlet és két lánya egyedül néznek szembe a mindennapok nehézségeivel. Nathant elhagyta felesége, és már nem emlékszik, milyen érzés szerelmesnek lenni; csak kislánya, Zoe tartja benne a lelket. Miranda legnagyobb gondja az, hogy az új VW Bogara nem elég nagy ahhoz, hogy nővérével és két barátjukkal elmenekülhessenek egy hétvégre a záróvizsgák elől.
Amikor világszerte jelentések érkeznek egy halálos járványról, mely nem csak öl, de élőhalottá változtatja a fertőzötteket, ezek a hétköznapi emberek, rendkívüli körülményekkel szembesülnek, és sorsuk hirtelen összefonódik.
Mikor rájönnek, hogy nem tudnak elfutni a veszély elől, Scarlet, Nathan és Miranda kétségbeesetten kutatnak menedék után egy félreeső, Red Hill nevű farmon.
Itt kell szembeszállniuk a rájuk támadó zombik seregével. És küzdeniük a saját életükért, ami egyben az emberiség túlélését is jelentheti. Amikor vége a világnak, túlélhet-e a szeretet?
Kategóriák: fantasy, horror, ifjúsági, posztapokaliptikus, zombi
Pontozás: bizonytalan 7,5/10
Megjegyzés: Igazából eléggé bejött.
Első benyomás:
Soha nem olvastam zombis könyvet ezelőtt, viszont sorozatokkal, filmekkel és képregényekkel összefutottam már korábban is. Talán ez az oka annak, hogy elképzelésem sem volt róla, mégis hogyan
lehet az ilyen inkább látványos akciókat papírra vetni. Az elején voltak ugyan elakadásaim, például néhány olyan elszólás volt a könyvben amit erőltetettnek éreztem vagy egyenesen klisésnek, de miután beindultak az események, kezdtem egyre jobban megszeretni, mert olvastatta magát, és egész jó kis történetek formálódtak ki a szereplők körül.
lehet az ilyen inkább látványos akciókat papírra vetni. Az elején voltak ugyan elakadásaim, például néhány olyan elszólás volt a könyvben amit erőltetettnek éreztem vagy egyenesen klisésnek, de miután beindultak az események, kezdtem egyre jobban megszeretni, mert olvastatta magát, és egész jó kis történetek formálódtak ki a szereplők körül.
A történetről:
Annak ellenére hogy az elején igenis voltak klisés megjegyzések, egy fantasztikusan felépített történetet olvashattam. Minden összefügg mindennel, a szereplők élete tényleg keresztezi egymást a legszokatlanabb módokon és végig fenntartotta az érdeklődésemet a könyv. Izgalmas story, nem túl elcsépelt vagy eltúlzott eseményekkel. Ha egyszer eljönne a világvége, én is valahogy így képzelném el az alakulását. Egyszerűen imádtam, hogy ennyire benne lehettünk minden szereplő életébe és lelki világában, és annyira átszellemülten olvastam, hogy amikor utazás közben felnéztem belőle, eltöprengtem azon, hogy vajon nem Red Hill felé tartunk-e.
Elég sok negatív véleményt olvastam a könyvről, viszont azt kell hogy mondjam, hogy szerintem egész jó. Nagyon is a kedvemre való volt, mert tényleg remekül van felépitve az egész, hogy szinte élvezet olvasni a sok logikusan összetett eseményt.
Egyáltalán nem haladtam vele nehezen, mint például a Hová tűntél?-el. Belefeledkeztem és úgy
olvastam 60 oldalakat, hogy fel sem tűnt.
olvastam 60 oldalakat, hogy fel sem tűnt.
Végkifejlet:
Sajnos, amennyire el voltam ragadtatva a könyv 90%-ától, annyira nagyon el is vette a kedvem az utolsó 10%-ék. Egyáltalán nem láttam értelmét annak, hogy ennyi romantikus szálat vezessen bele az író a végére. Valahogy egyáltalán nem illett a könyvhöz, és a szereplőkhöz sem az a stílus, amit aztán rájuk erőltetett. Miranda rettenetesen nagy fordulatot vett és egyáltalán nem tetszett. Mint ahogy az sem, hogy Nathan szinte olyanná vált, mint egy hisztis feleség. Persze lehetett volna benne egy kis romantika, de én nagyon eltúlzottnak, nyálasnak és klisésnek éreztem a legtöbb jelenetet. Jaj, és mielőtt elfelejtem: minek kellett ebbe a remek kis akciódús könyvbe belepaszírozni egy szexjelenetet? Annyira lehangoló volt számomra... Épp ezekért kellett levonnom tőle azt a pár pontot az értékelésből. Nagyon szúrták a szemem.
Említésre méltó még:
Mindennek ellenére én igazán élveztem ezt a könyvet. Szuper posztapokaliptikus kis sztori volt. Amúgy is nagy kedvenceim a zombis filmek. Legyen akármilyen trash is, mint mondjuk a Haláli hullák hajnala. Mindenképp szerintem érdemes elolvasni, mert tényleg lenyűgözött az összetettsége és egyben az egyszerűsége is. Nem tudom ennek így van-e értelme...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése