Ki kell mondanom:
Úgy érzem, elérkezett az idő, hogy hivatalosan is kijelentsem: NEM az én stílusomnak és ízlésemnek való Anne L. Green írása. Sajnálom, hogy így alakult, mert én tényleg, igazán meg akartam kedvelni a könyveit. Már az Eltitkolt múlt olvasása során is tapasztaltam ezt a fajta nemtetszést, de az Arcátlan csábító teljesen megváltoztatta róla a véleményem. Sajnos a sorozat második részével már más volt a helyzet.
Anne L. Green: Érzéki csábító
Ahj, annyira csalódott vagyok! Az előző rész teljesen ott volt a szeren: volt benne akció, egy leheletnyi románc, szuper karakterek. Őszintén, izgatottan tettem a kosaramba a második részt, mert alíg vártam, hogy megtudhassam, hogyan folytatódik Niko és Olivia története. Sajnos, csak a 150. oldalig tudtam olvasni a könyvet. Ennek a legfőbb okai: Niko macsós jelleme teljesen eltűnt, Olivia tökösségével kézenfogva. Rengeteg nyálas és ömlengős klisével találkoztam, amivel nem is lett volna semmi bajom, ha nem erről a két szuper erős egyéniséggel rendelkező karakterről lenne szó. Ettől a párostól egy szolidabb kapcsolatot reméltem. Akkora ugrás volt ez a második rész, és annyira elvesztettem a lelkesedésem...
Tehát, nem szeretném ócsárolni, mert biztos vannak, akik kedvelik az írónő stílusát, de sajnos be kellett látnom, hogy nálam nem nyerő az ilyen fajta olvasmány.
Az Érzéki csábítóról nem fog érkezni egész bejegyzéses kritika, mert nem gondolom hogy boncolgatnom kéne úgy a témát, hogy rájöttem teljesen ellentmond az én ízlésvilágomnak.
Úgy gondolom, azért majd még a kezembe kerül a kötet, és végigzongorázok rajta, már csak azért is, hogy tényleges esélyt adjak neki, hátha a végére még meggondolom magam.
