Paula Hawkins: Into the Water

 

Szerző: Paula Hawkins

Cím: Into the Water

Műfaj: thriller, dráma

Oldalszám és Moly link: 426 oldal; Moly.hu

Értékelés:  ★ ★ ★ ★ .5

Rövid leírás: Nel meghal. De valami nem teljesen egyértelmű akörül, hogy miért vetne véget Nel az életének, hátrahagyva ezzel tinédzser lányát, Lenát. Kit milyen szál fűz Nelhez, és mégis mi vezethetett a tragikus haláláig? Minden családban vannak titkok, de ki áll készen arra, hogy szembenézzen a múlttal és ezzel megbékéljen a jövőjével? 

Megjegyzés: Minden erőmmel azon leszek, hogy ne szórjam a spoilereket a könyvvel kapcsolatban, de elég nehéz úgy beszélni róla, hogy közben nem árulok el semmit, mert annyira összefügg minden mindennel. Szóval ha úgy döntesz, hogy elolvasod, légy figyelmes a részletekre, később értelmet nyernek majd. 

 Első benyomás

⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺

Eredetileg azért vettem meg ezt a könyvet, mert imádtam az írónő The Girl on the Train című művét, és még a filmes adaptációja is istenire sikeredett. Valamint azért esett erre a választásom, mert már egy ideje a polcomon porosodott és megsajnáltam szegényt, és ha már úgyis lett némi szabadidőm a vizsgaidőszak után, gondoltam itt az ideje újra belevágni a hobbijaim űzésébe. 

Az olvasása közben már az elején jól elkapott a flow élmény, nagyon magával ragadott az, hogy ennyi kérdőjel megjelent a fejemben már az első pár oldal nyomán. Bár az is egyértelmű volt, hogy ez a könyv tele van feszültséggel, szóval az is dob egyet a latba, hogy ne tudd letenni. 

A szereplőkről

⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺

 A könyv egyik hátránya számomra a rengeteg szereplő megjelenítése volt. Rendesen fejfájást okozott az elején, hogy számon tudjam tartani ki kicsoda, és milyen kapcsolatok fűzik egymáshoz a karaktereket, ezért aztán jegyzetelni kezdtem, miközben olvastam a könyvet. De lássuk is, hogyan épülnek fel:

A főszereplő: Én személy szerint nem tudnék megragadni egy főszereplőt, túl nagy és fontos szerepe van szinte mindenkinek, de az elmondható, hogy a történet középpontjában az Abbott család áll. Nel, akinek a haláláról a történet elején értesülünk, Jules nővére, de már évek óta nem beszéltek egymással, valamint Nelnek van egy tinédzser lánya is, Lena. 

Emellett pedig mindenki más mellékszereplőként van jelen a könyvben, de mint említettem, annyira komoly jelentőségük van a történet fő szála kapcsán, hogy nem lehet teljesen mellékszereplőknek tekinteni őket. Ide tartozik a Townsend család, a Whittaker család, Erin Morgen, Mark Henderson, Nickie Sage. 

Valamint a könyvben még említésre kerül 4 személy, akik nem játszanak akkora szerepet a történet alakulásában, de fontos részleteket tartalmaz a történetük: Robbie, Libby, Anne és Lauren. 

Szóval remélem így már érthető, miért is volt ez számomra akkora fejtörés, hogy kisilabizáljam ki milyen szerepet tölt be a nagy képet tekintve, mert minden szereplőnek betekintést kapunk a személyes életébe. Arról is már lehetne 30 oldalt írni, hogy ki hogyan kapcsolódik a storyhoz, mi történt az életében, de nem fárasztanám ezzel sem magamat, sem mást. Még elvenné a kedvét valakinek a könyv elolvasásától, pedig tényleg nem olyan vészes, ha megszokod és helyre teszed mindenkinek a szerepét. 

Ha viszont kéne egy kedvenc szereplőt választanom, egyértelműen Nickie lenne az. Annyira tetszett a karaktere, mert nem volt erőltetett, nem volt klisés és tényleg színt adott a történetnek a sok depressziós karakter mellett, de erről majd később még beszélek. 

Csúcspont

⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺

 A történet egészen addig a pontig, amíg kiderül mi is történt Katievel, a lánnyal, aki Nel előtt pár héttel öngyilkos lett, elég lassú és monoton. De amint erre fény derült, mint egy lavina, úgy indultak meg az események és a titkok feltárása. Olyan tempóba ugrott át az egész, hogy alig voltam képes kivárni, hogy végre a végére érjek és választ kaphassak a kérdéseimre. Annyira sajnálom, hogy nem mondhatok ennél többet, de hidd el nekem, annyira izgalmas ez a része a könyvnek, hogy végig tűkön ültem. 

Végkifejlet

⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺

Na most, egy valamit szögezzünk le. Nem vagyok azoknak a befejezéseknek a híve, ami nem is befejezés, hanem egy hatalmas kérdőjel. A vége miatt vontam le 0,5 pontot az értékelésemből, mert egyszerűen olyan volt, mintha Paula szembe köpött volna. Elvégre az egész könyv során válaszokat keresünk, és amikor azt hinnéd tényleg kapsz is, ad neked épp valamit, mint amikor a sovány kutyának odadobnak egy kis száraz kenyeret, és kapsz mellé egy nagy adag bizonytalanságot. Teljesen olyan volt számomra, mintha az írónő úgy belejött volna a hálók szövésébe, hogy még a végét is meg akarta volna csavarni, de ez már túl eröltetett volt az én ízlésemnek, ezért kicsit mérges vagyok rá. 

Reflexió

⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺⸺

A könyv elég érzelmessé tett, mert már maga az tiszta depressziós hangulatot idéz elő az emberből, hogy ebben a városban mindenki vagy elégedetlen az életével, vagy depressziós, vagy gyászol vagy egzisztenciális krízise van. Egyetlen egy normális személy nincs benne, ami nem is baj, mert talán pont ez adja meg a kellő atmoszférát ahhoz, hogy átérezd olvasás közben azt, hogy az élet ott nagyon szar és nehéz. 

A történet nagyon de nagyon jól van felépítve, mert elhitet veled egy dolgot, amit aztán úgy megcáfol az igazság, hogy szinte arcon csap. A vége, mint már mondtam egyáltalán nem tetszett, de ha kivesszük az utolsó 10-15 oldalt, akkor isteni jó élmény. Már amennyire lehet ezt jó élménynek nevezni. 

A szereplők mindegyike jól ki van dolgozva az én véleményem szerint, nem mondhatom azt, hogy nagyon sablonosak vagy kiszámíthatóak lettek volna. Valamint a kapcsolatok is jól fel vannak építve, és tetszett az a kis fűszerezés, hogy azért megjelennek a könyvben ...khm... furcsa kapcsolati dinamikák is. 

Összességében mindenképp ajánlanám ezt a könyvet, ha egy kis depressziót, drámát és izgalmat akarsz az életedbe csempészni különböző következmények nélkül. Személy szerint nekem kissé érzelmileg néhol megterhelő volt, de azért nincs túlzásba esés semmivel kapcsolatban a történet folyamán, mert például a Ha megtalálsz könyv Emily Murdoch-tól még mindig letraumatizál, ha csak rá gondolok, szóval azért ez a könyv messze nincs olyan szinten. 

Vivien